Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
Turisztikai Honlapja

Kalandozások a Zala-völgyében

 

Hírek

 

3. Göcseji Randevú

2011. június 5-én vasárnap harmadik alkalommal látja vendégül a Zalaegerszegi Skanzen a Göcseji falvakat
Program >>>
Plakát >>>

A térségben élő népi hagyományok bemutatására ad lehetőséget a III. Göcseji Randevú, ahol a Göcseji falvak egy-egy portát élővé téve bemutatják múltjukat, jelenüket és jövőjüket. A Göcsejre jellemző étkezési kultúrával is megismerkedhetnek a programra kilátogatók. Lesz kemencében sült langalló, mangalicasült eredeti göcseji szilvapálinka, prósza és rétes is.

Tradicionális helyi termékeket vásárolhatnak és kóstolhatnak a Falumúzeumot felkeresők, hiszen a mézkülönlegességek, mellett aszalványok, lekvárok, a híres Göcseji pörkölttorta és finom zalai borok is felkerültek az étlapra. 

A nagyszínpadon egész nap a településeken működő hagyományőrző csoportok mutatkoznak be. A kicsiket játszóház és póni lovaglás várja.A térség épített és természeti kincseit az „Értékeink gyermekszemmel” című gyermekrajz kiállításon mutatják be a szervezők.

 

Kincsfeltárás gyerekszemmel

 

A Zalegerszegi Kistérség Közkincs Kerekasztala alkotáspályázatot hírdetett a kistérségben élő gyermekeknek "Értékeink gyerekszemmel" címmel. Minden olyan munkát vártak a szervezők, amit a gyerekek a saját településükön értéknek tartanak és bárkinek, aki felkeresi a lakóhelyüket szívesen megmutatnának. A felhívásra 120 munka érkezett, több, mint 100 alkotótól.

A rajzokból, festményekből megismerhető Becsvölgye, Bagod, Kustánszeg, Nagykutas, Ozmánbük, Söjtör, Gellénháza, Salomvár, Zalacséb és Zalalövő néhány jellegzetes és nemegyszer a felnőttek számára meglepő értéke.

Az épített és a természeti értékek mellett a gyerekek számára fontos volt a hagyományok, a rendezvények és az egyes kulturális csoportok, közösségek beemelése is az értékek sorába.
A Közkincs Kerekasztal Egerváron április 16-17-én az Észak-nyugat Zalai Kistérségi Társulás XI. Kistérségi Vásárának kísérő rendezvényeként kiállítást szervezett a beérkezett alkotásokból.  A vásárra kilátogatóknak Fehér Lászlóné a Zalai Népfőiskolai Egyesület titkára mutatta be a kiállítást. A látogatók szavazhattak a nekik legjobban tetsző műre is.
Az óvodások munkái küzül Takács Iringó 4 éves  nagykutasi kislány Festett templom szivárvánnyal című műve kapta a legtöbb szavazatot, míg az általános iskolásoknál  Palkovics Melinda 13 éves becsvölgyei tanuló Agancskoronával című műve nyerte el leginkább a vásárra kilátogatók tetszését.

A kiállítás megtekintése után a Deák Ferenc Megyei Könyvtár a bagodi alkotóknak, míg a József Attila Városi Könyvtár a nagykutasi kis művészeknek ajánlott fel egy-egy ajándékcsomagot.
A gyerekek és az intézmények közös elismerésére a III. Göcsej Randevú keretében kerül majd sor 2011. június 4-én a Falumúzeumban. Ez lesz a kiállítás következő állomása.
A kezdeményezés sikerét látva több település és intézmény jelezte szándékát, hogy szeretne csatlakozni az értékfeltárók sorába. Aki kíváncsi térségünk szépségeire, az jöjjön el és fedezze fel őket a Falumúzeumban június 4-én!

 

Neuhofenben vendégeskedik a Zalaegerszegi Kistérség

 

A Nyugat-Dunántúli Régió képviseletében a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a vendége fél éven át az ausztriai Nauhofennek. A településen öt évvel ezelőtt indult el egy kezdeményezés, melynek célja, hogy az Unió egyes régióinak sajátosságait bemutassa; a nyitórendezvény egy a hagyományokból, és a zalai gasztronómiából is ízelítőt adó Kulturális Est volt.

Április 16-tól fél éven át az ausztriai Nauhofen vendége a Nyugat-dunántúli régió és ezen belül a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás. A nyitórendezvényen az Ostarrichi Kulturhof-ban” fellépett a Baki Pántlika Néptáncegyüttes, a helyi énekkar, és a zalaiak magyar gulyással is megvendégelték a rendezvény látogatóit.

Neuhofen az ott élők szerint Ausztria bölcsője, mivel 996-ban III. Ottó császár a környéken birtokokat adományozott, és az egyik erről szóló dokumentumban először említette együtt Neuhofen település nevét az "Ostarrichi"-szóval, utóbbiból származik az osztrák szó. A kiállítás helyszínén, ahol a kistérség is bemutatkozik, ez a dokumentum is megtekinthető.

A következő fél évben Ostarrichi Kulturhof-ban a Zala megyéről szóló turisztikai, idegenforgalmi kiadványok folyamatosan elérhetők lesznek és a partnerek további közös programokat is terveznek.

 

Festetics Kupa Amatőr Minősítő Táncverseny>>>

Értékeink gyerekszemmel rajzkiállítás>>>

Verselgő Antológia Felhívás >>>

- Falusi krónika pályázati felhívás >>>
- Falusi krónika jelentkezési lap>>>
- Népfőiskola- javasolt témakörök >>>

A ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

KÖZKINCS KEREKASZTALA

tisztelettel meghívja Önt

a kistérségben működő amatőr felnőtt színjátszók műhelytalálkozójára

 

helyszín: Kistérségi Koordinációs Iroda

8900 Zalaegerszeg Kossuth Lajos u 45-49. III. emelet 308.

 

időpont: 2011. február 10. csütörtök 15.00 óra

Meghívó teljes szövege >>>

2011.02.10

KÖZKINCS Kerekasztalok találkozója

Folytatva a hagyományokat a Zalaegerszegen decemberben és januárban megtartott találkozó után 2011. februárjában Pacsa adott otthont a megyében működő közművelődési referensek és Közkincs Kerekasztalok találkozójának.

A jelenlévőket Vígh László a Pacsai Többcélú Társulás elnöke,országgyűlési képviselő és Dr. Csikós Andrea Dóra a munkaszervezet vezetője köszöntötte.

A programban elsőként a Pacsai Közkincs Kerekasztal mutatkozott be. Németh Zsuzsanna közművelődési referens a kezdetektől az elért eredményeken át a jövő céljait mutatta be a jelenlévőknek. Bővebben itt >>>

 

2010.12.16

KÖZKINCSesek találkozója

Közművelődési referensek szakmai műhelybeszélgetése Zalaegerszegen

2010. december 16-án a Zalaegerszegi Kistérség Koordinációs Irodájában találkoztak a Zala megyében dolgozó közművelődési referensek.
A megyében Hévízen, Keszthelyen, Pacsán, Zalaszentgróton, Letenyén és Zalaegerszegen dolgozik a Többcélú Társulás munkaszervezetében közművelődési referens.

A referensek a közös gondolkodás és a tapasztalatok átadása érdekében műhelybeszélgetéseken találkoznak egymással adott témákhoz kapcsolódóan.

A mai egyeztetésen a Zala Megyei Népfőiskolai Egyesület bemutatkozására került sor, ahol Fehér Lászlóné az egyesület titkára ismertette azokat a lehetőségeket, melyek segítségével a kistérségek és a népfőiskolai mozgalom közötti kapocs erősödhet.

A referensek megegyezetek abban, hogy a Letenyei térségben már három éve működő óvodás korúak „CSIRIBIRI” Művészeti Találkozóját a saját kistérségükben is megszervezik, amennyiben az óvodák erre nyitottak.

A szakmai munka és egyben a nap legfontosabb témája volt, hogy A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításához, új törvény megalkotásához a referensek javaslatokat gyűjtsenek. Ezt a munkát a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus egy egységesen kiadott kérdéssorral segíti.

 

2010.11.11

Libavarázs mesemondóverseny képekben

 

2010.11.10

Tisztelt Polgármester Asszony/Úr!

Tisztelt Civil Szervezet Képviselő!

A Zalaegerszegi Kistérség Közkincs Kerekasztala programtervében elfogadásra került, hogy a helyi közösségek, a kistelepülési civil szervezetek, közművelődésben érintettek számára kétnapos szakmai tréninget szervez.

A tréning témája: Önkéntesség a kulturális értékfeltárásban

  1. nap: 2010. november 15. hétfő 13.00 - 16.00 óra

A nap témája: helyi kulturális értékfeltárás

A nap szakmai segítője: Zala Megyei Közművelődési Intézmény

  1. nap: 2010. november 16. kedd 9.00 - 14.00 óra

A nap témája: Önkéntesség, mint lehetőség

    a fogadó szervezetek és az önkéntes tevékenységet vállalók számára...

A nap szakmai segítője: Zalai Falvakért Egyesület - Önkéntes Centrum Zala megye www.onkenteszala.hu)

Helyszín: Nagylengyel Faluház 8983 Nagylengyel, Bányász u. 55.

Bővebben itt >>>

 

2010.10.01

Libavarázs kistérségi mesemondó verseny

…..tolla fehér, csőre sárga, büszke hosszú lúdnyakára”

A Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár és a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a Márton naphoz kötődően a zalaegerszegi kistérség 1-4. osztályos tanulói részére Mesemondó versenyt hirdet „ Libavarázs” címmel.

A rendezvény időpontja: 2010. november 8. (hétfő) 10.00 óra, helyszíne: Göcseji Múzeum Zalaegerszeg Batthyány u. 2.

A versenyre „Kedvenc népmesém” témakörrel nevezhetnek a gyerekek.

A nevezéseket a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 8900 Zalaegerszeg Batthyány u. 2. címre eljuttatni, legkésőbb: 2010. október 27-ig.
A gyerekek 2 korcsoportban mesélnek a helyezésekért. Külön díjazásban részesül az 1-2. osztályos korosztály és a 3-4. osztályos korosztály.
A versennyel kapcsolatos további információt telefonon 06 92 / 314 537 számon, illetve e-mailben
irina@zmmi.hu kissagi@zmmi.hu címeken Molnárné Raposa Iréntől és Kissné Kovács Ágnestől, illetve a judith@dfmk.hu  címen Tóth Judit igazgatóhelyettestől lehet kérni.

A versenyre sok szeretettel várjuk a szereplőket, a felkészítő pedagógusokat, a szülőket és valamennyi kedves érdeklődőt!

 

2010.09.20

2010.10.05

KÖZKINCS Kerekasztal a Kávási Tájházak tövében

Folytatódik az értékfeltárás a Zalaegerszegi kistérségben

2010. szeptember 29-én Káváson tartotta idénynyitó összejövetelét a Zalaegerszegi Kistérségi Közkincs Kerekasztala.

A program 2009-ben indult, melynek folytatásához 450 000,- Ft-tal járul hozzá ebben az évben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

A Kerekasztal résztvevői terveznek egy kétnapos tréninget „Önkéntesség a kulturális értékfeltárásban” címmel annak érdekében, hogy a települések kulturális értékeinek feltérképezésébe minél több embert be tudjanak vonni. Kiemelt figyelmet fordítanak ebben az évben az iskolákkal való együttműködésre. November elején jelenik meg „Az értékeink gyermekszemmel” alkotáspályázat. A beérkezett munkákkal kívánja a kistérség színesíteni honlapját, kistérségi adatbázisait, értéktárait. Szakmai mentori napokat készítenek elő a Kerekasztalban részt vevő partnerszervezetekkel azzal a céllal, hogy segítsék a kultúra területén működő amatőr csoportok munkáját.

A vendéglátó, Horváth Istvánné Kávás Község polgármestere bemutatta a két műemlék tájházat és ismertette a BORONA építészeti és biológiai tanösvény kialakításának céljait a működtetés nehézségeit.
 

A Zalaegerszegi Kistérség Közkincs Kerekasztalának tagjai 2010. őszén több programot valósítanak. A legközelebbi a II. Göcsej Randevú, mely október 9-én a Göcsej Falumúzeumban kerül megrendezésre. Itt Göcsej térség települései, helyi termelői, kulturális csoportjai mutatkozhatnak be.

 

2010.06.01
 

A Nagykanizsai Körzeti Földhivatal teljeskörű akadálymentesítését magába foglaló projekt záró rendezvényét tartották a Nagykanizsai Körzeti Földhivatalban 2010. május 28-án.

Európai Uniós pályázatnak köszönhetően a Nagykanizsai Körzeti Földhivatal épülete a közelmúltban komplex akadálymentesítésen esett át. A forrást a Társadalomi Infrastruktúra Operatív Program felhívására benyújtott sikeres projekt biztosította. Az ügyfélfogadás a megújult, akadálymentesített ügyféltérben zajlik már. Ma már a mozgássérültek, vakok, gyengén látók, és a siketek is egyenlő eséllyel jutnak hozzá a hivatal szolgáltatásaihoz.

A programzáró rendezvényén Dr. Mészáros Levente, a Zala Megyei Földhivatal vezetője megköszönte az ügyfelek és a munkatársak türelmét és együttműködését, mely segítette a hivatal zavartalan működését a munkák ideje alatt is.

2010.05.27

Közösségi Tréningnap
Csonkahegyhát

2009. december 15.
beszámoló: >>>

Meghívó

Tisztelettel meghívjuk Önt és családját a Válicka-völgye, Adventi ünnepkör rendezvényeire
Helyszín:
Tófej
2009. november 28. - december 19.

Program: >>>

Meghívó

A Zalaegerszegi Kistérség Közkincs Kerekasztala a kistelepülési civil szervezetek számára egy közösségépítő szakmai tréninget szervez.

A program időpontja: 2009. december 15. kedd

Érkezés és regisztráció: 9.00 óra – 9.30 óra

Program: >>>

 

Meghívó

Karácsonyváró kézműves foglalkozás és teaház
Helyszín: Általános Iskola Tófej
Időpont: 2009. november 28. 9 00 -12 00

Sok szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt
a Válicka-völgye és Térsége Területfejlesztési és Idegenforgalmi Társulás
adventi ünnepkörének rendezvényére.

Program: >>>

 

2009.11.20

Libavarázs kistérségi mesemondó verseny

A Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár és a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a 150 éve született  Benedek Elek tiszteletére, a Márton naphoz kötődően a zalaegerszegi kistérség 1-4. osztályos tanulói részére Mesemondó versenyt hirdetett „ Libavarázs” címmel.

A versenyre Benedek Elek állatmeséivel nevezhettek a gyerekek. A mesemondó versenyre 19  gyermek jelentkezett a kistérség 8 iskolájából.
A gyerekek 2 korcsoportban meséltek a helyezésekért. Külön díjazásban részesült az 1-2. osztályos korosztály és a 3-4. osztályos korosztály.

A helyezettek: 

A kisebbik korcsoportban

-        első helyezett: Kozma Boglárka az Izsák Imre ÁMK 2. osztályos tanulója,

-        második helyezett: Balogh Bence Eötvös József Székhelyiskola - Kertvárosi Általános Iskola  2. osztályos tanulója

-        harmadik helyezett: Szlávovics Fanni, aki az Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2. osztályos tanulója.

A nagyobbak között :

-       első helyezett: Ábrahám Nikolett a gellénházi Dr. Papp Simon Általános Iskola 3. osztályos tanulója,

-        második helyezett: Betlehem Dorka a bagodi Fekete István Általános Iskola 3. osztályos tanulója,

-        harmadik helyezett: Kiss Barnabás, aki az Eötvös József Székhelyiskola - Kertvárosi Általános Iskola  2. osztályos tanulója

A 19 induló mindegyike libavarázsos mintával ellátott kerámia pohárral, valamint a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás apró ajándékaival távozhatott.

A helyezettek ajándékcsomagokat kaptak és meghívást kaptak a november 14-én megrendezésre kerülő Márton napi mulatságra a Göcseji Falumúzeumba. Itt egy igazi varázslatos libasült várta a kis mesemondókat.

 

2009.09.03


Kattintson a képre!

2009.09.18

FŐSZEZON 2009. KIÁLLÍTÁS

„Falu a város felett”

Szeptember 18-20. között Budapest szívében, a WestEnd Millennium tetőkertjén került megrendezésre a Főszezon belföldi turisztikai kiállítás és szállásbörze, amely idén harmadik alkalommal mutatta be Magyarország szinte teljes turisztikai kínálatát.

A remek időjárásban mintegy 25 000 látogató ismerkedhetett meg a hazai turisztikai látnivalókkal, szálláskínálattal és programokkal.

A rendezvényen a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás egy különálló standon jelent meg népszerűsítve a térséget. A rendezvényen 2009. szeptember 18-án délután 14.00 órakor fellépett a BAKI PÁNTLIKA NÉPTÁNCEGYÜTTES, közben a Társulás standján Simon Gézáné Göcseji Csudajó Dzsemjeit kóstolhatták és vásárolhatták meg a kiállításra látogatók.

Kattintson a képre!

 

2009.08.02

2009.08.01

„ Útlevél az egészséghez”

Egészség Vásár

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk a következő vásárokon :

2009. augusztus 8. Nagykapornak

2009. augusztus 22. Bak

Bővebb információ: www.zegterseg.hu

 

2009.06.01

„Sok vidék van itt e csonka hazába
Istenünk teremtett sok szépet itt.
Népe mégse tudja, mert hát nem láthatta
Meg nem ismerhette szépségeit.

Senki nem törődött vajon itt a földön
Létezik e, s merre, hol van a Göcsej
Hej, pedig ha tudná, nincsen e hazában
Még sok ilyen szép, és ilyen kedves hely.

De jobb idő járja, hál’ Istennek mára
Szép Göcsejbe most már nemcsak madár jár.
Jöjjön megismerni, jöjjön megszeretni,
Népe itt mindenkit oly szívesen vár”

Társulásunk Göcsejt képviseltette 2009. február 26-29 között Budapesten a TURISZTIKAI kiállításon.

Bővebben >>>
Képek >>>

 

III.Libafuttató Mulatság Kiskutas

2008. november 22. (szombat)

Részletes Program >>>

                                

 

2008.10.07

Egyenlő esélyt a tanulásban mindenkinek!

„ A művelődés hete-a tanulás ünnepe”

A programsorozat állomásai:

2008. október 11. (szombat), 13.00  Helyszín: Becsvölgye, Kopácsai u. 53 (Faluház)

2008. október 15. (szerda), 15.00  Helyszín: Zalaszentiván, Kinizsi u. 2 (Általános Iskola)

2008. október 18. (szombat), 15.00  Helyszín: Kiskutas, Fő u. 63 (Faluház)

A programokról bővebben itt: >>>

 

Kérjük ismerje meg a Göcseji tájegységet PowerPoint vetítéssel >>>
(a tömörített bemutató nagysága 123 Mb, ezért letöltése hosszabb időt is igénybe vehet)

 

 

„SZEGEK KÖZÖTT – GÖCSEJ  ÖRÖK”

Magyarország egyik legjobb, élő hagyományokat őrző turisztikai desztinációja Göcsej  és a Zalavölgy

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

2008. JÚNIUS 4.

ZALAEGERSZEG – Városháza, Díszterem

„Szegek között – Göcsej  örök” – a Göcsej és a Zalavölgy bemutatása

Háttér:

Az Európai Bizottság 2006 után 2007-ben is pályázatot írt ki Kiváló Európai Desztinációk” témában. A pályázat keretében megvalósítandó projekt célja, hogy felhívja a figyelmet az európai turisztikai desztinációk értékeire, sokszínűségére, továbbá, hogy a turisztikai fejlesztéseiket társadalmi-kulturális-környezeti fenntarthatóság elvei mentén megvalósító desztinációk promócióját támogassa.

A 2007. decemberében induló projekttéma „Magyarország legjobb, élő hagyományokat őrző  desztinációja”.

A projekt átfogó célja, hogy ráirányítsa a turisztikai szakma és piac figyelmét az élő hagyományok turisztikai célú bemutatására, feldolgozására, és az azokban rejlő lehetőségekre hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

A projekt konkrét célja, hogy kiválasztásra kerüljön egy európai szinten is versenyképes desztináció, amely - néphagyományokon, bor és gasztronómiai hagyományokon, történelmi eseményeken, korokon, egyéb hagyományokon alapuló, továbbá történelmi személyiségekhez, épített vagy szellemi örökséghez kapcsolódó kínálatával - elnyerheti a „Magyarország legjobb, élő hagyományokat őrző desztinációja” címet. A nyertes desztináció sikeresen mutatja be hagyományait a turisták részére, figyelembe veszi a társadalmi-kulturális-környezeti fenntarthatóság szempontjait, valamint példaértékű tevékenységét térségi partnerségen alapuló összefogással végzi.

A pályázat:

A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a Göcsej és a Zalavölgy bemutatására nyújtott be pályázatot 2008. február 29-én. Társulásunk fő célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a Göcsej, mint tájegység népi hagyományainak, életének, értékeinek megismertetésére, a tematikus turisztikai kínálati elemek bővítésére. Ennek érdekében a pályázati anyagban bemutatásra kerültek  a Göcsej és a Zalavölgy élő hagyományai, gasztronómiai sokszínűség, népszokások, helyi termékek, népi értékek, kézművesség és a hagyományőrzés, rendezvények, turisztikai kínálati elemek.

 A pályázat második fordulója:

2008. áprilisában a Magyar Turizmus ZRt és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága „inkognitóban” helyszínbejárást tartott a pályázatunkban leírtak alapján a térségben. A szakértők helyszínen szerzett tapasztalatai, élményei, szakmai véleménye  alapján került  sor a beérkezett 21 pályázat közül országosan annak a nyolcnak a kiválasztására,  akik részt vehetnek a Magyar Természettudományi Múzeumban a pályázatuk és térségük prezentálásán, bemutatóján.  

A pályázat harmadik fordulója:

A Magyar Turizmus Zrt 2008. árpilis 24-én értesítette Társulásunkat, hogy a Göcsej és Zalavölgy bemutatására irányuló pályázatunk az előző két forduló alapján bejutott a döntőbe, azaz az első nyolc közé, és jogosultságot szereztünk arra, hogy 2008. május 8-án élőszóban, 10 perces prezentáció és termékbemutató, kóstoló keretében bemutathassuk Göcsejt, mint Magyarország egyik legjobb, élő hagyományokat őrző  desztinációját.

A Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett döntőn Sárospatak, Hortobágy, Hollókő, Veszprém, Mór, Szekszárd, Siklós mellett  mi is bemutattuk prezentációnkat, valamint a göcseji termékekből (kézműves termékek, helyi termékek) bemutatót és kóstolót tartottunk. Emellett megismerhették a látogatók a népi hagyományainkat, népviseletünket, és néptáncunkat is a bemutató során.

Amire büszkék vagyunk:

Elismerésnek számít, hogy Társulásunk Göcsej és a Zalavölgy pályázatát beválogatták Magyarországon a legjobb nyolc közé. A szakemberek elmondása szerint a pályázatban leírtak és a helyszíni bejárás összhangban volt egymással, a látottak, Göcsej szépsége lenyűgözték a szakmai bírálókat.

A prezentációnk bemutatását a szakmai közönség nagy örömmel fogadta, volt aki a meghatottságtól megkönnyezte filmünket. Nagy örömünkre szolgál, hogy a 10 fős, országosan is elismert turisztikai szakemberekből álló zsűri döntése alapján Göcsej és a Zalavölgy, mint Magyarország egyik legjobb, élő hagyományokat őrző turisztikai desztinációja ezüst minősítést kapott.

Az ezüst minősítéssel járó jutalom:

-          a térség megjelenése a 200 ezer példányban megjelenő „Itthon otthon van” turisztikai kiadványban

-          megjelenési lehetőség az eden.itthon.hu honlapon

-          a térség egy rendezvényének megjelenési lehetősége a Magyar Televízió 1. programajánló című műsorában

-          megjelenés a Magyar Turizmus Zrt standjánál az Utazás 2009. kiállításon

Úgy gondoljuk, hogy Hortobágy, mint a 2008-as év legjobb turisztikai desztinációja után nagy megtiszteltetés az ezüst minősítés annak a Göcsejnek, „melyet a Jóisten is jókedvében teremtett, csak aztán egy időre elfeledkezett róla”.

 

Igazán büszkék vagyunk az évtizedes álomból ébredező falvainkra, a megőrzött népi értékeinkre, népi hagyományainkra, kézműves mestereinkre, speciális göcseji termékeket előállító helyi termelőinkre, a népdalokat, néptáncokat őrző és az utókornak továbbadó csoportjainkra, és mindazokra, akikben él a szülőföld iránti szeretete, mert csak ezek összességétől lesz „Szegek között – Göcsej örök!”

 

 

 

 

 

Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás, cím 8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49, Tel: +36 92/318-808,
Fax: +36 92/ 318-809, E-mail:
info@zegterseg.hu, Web: www.zegterseg.hu